Terápiás bérletvásárlás


Pácienseink nemcsak a MozgásKlinika szolgáltatásait, de stabilitását is mindig nagyra értékelték, legyen szó elérhetőségről, nyitvatartásról vagy árakról.

Az elmúlt időszakra és a jelenlegi változó környezetre azonban mi sem vagyunk immunisak, így 2026-től kénytelenek vagyunk mi is árat emelni: januártól már új, magasabb áron juthattok a megszokott terápiához.

Mint meglévő, hűséges ismerősünk, szeretnénk számodra biztosítani a hosszabb átmeneti időszakot, illetve annak lehetőségét, hogy akár hónapokra előre “konzerválni” tudd az árakat.

A mostani áron megváltott terápiás bérletek alapesetben 60 vagy 90 napig érvényesek, vagyis így akár március végéig mostani áron tudod igénybe venni szolgáltatásainkat. Azonban, ha több bérletet is vásárolsz, akkor akár további 3 hónapig is érvényben maradnak a mostani árak.

BIZTOSÍTSD TERÁPIÁD RÉGI ÁRON

VEDD MEG BÉRLETED MOST! 

TERVEZZ ELŐRE!

Decemberben nem csupán mostani áron tudod megváltani a terápiás bérletedet, amely március végéig érvényes, de ha többet is vásárolsz, akkor június végéig, azaz további 3 hónapig is a mostani árakon tudsz minket látogatni.

Példaképpen, legkedveltebb bérletünk esetében:

  • SpineTherapy 12 alkalom (gyógytorna + manuálterápia kombinált) december 31-ig a jelenlegi 240.000 Ft áron március végéig van lehetőséged igénybe venni
  • 2 db SpineTherapy bérlet decemberi vásárlásával június 30-ig biztosíthatod az idei árakat.

Lepd meg Szeretteidet!

A bérleteket ajándékutalvány formájában is meg tudjátok vásárolni, így tökéletes választás lehet születásnapi ajándéknak vagy karácsonyi meglepetésnek a fa alá!

SPINE THERAPY – EZ A LEGNÉPSZERŰBB BÉRLETÜNK!

12 alkalmas gyógytorna-manuálterápia bérlet

240.000 Ft

90 napig érvényes

6 alkalmas gyógytorna-manuálterápia bérlet

126.000 Ft

60 napig érvényes

Komplex gerincterápiás program az egészséges gerincért!

Egy kezelésen belül, kétféle terápiát is alkalmazunk a hatékonyság érdekében. Így felgyorsítható a gyógyulási idő! Manuálterápiával a gerinc és végtag ízületeit pozícionáljuk, a mozgásszervi fájdalmat megszüntetjük, a fascia elakadásokat oldjuk, ezt követően a területet gyógytornával stabilizáljuk. A program keretein belül alkalmazunk Mckenzie terápiát, manuálterápiát, idegmobilizációt, stabilizáló gyógytorna gyakorlatokat is! A cél, a fájdalommentességen túl a helyes testtartás kialakítása, izmok erősítése és hosszútávon a gerinc védelme!

SPINE MEMO

12 alkalmas gyógytorna bérlet

215.000 Ft

90 napig érvényes

6 alkalmas gyógytorna bérlet

112.000 Ft

60 napig érvényes

Gyógytorna; Tartásjavító gyógytorna gyerekeknekGyógytorna gyerekeknek; Kismama egyéni gyógytorna

Kedvezményes áron 50 perces stabilizáló gyógytornát foglal magában.
Hatalmas eszközparkkal színesített gyógytorna gyakorlatokkal fejlesztjük az izomerőt, javítjuk az izomegyensúlyt és fokozzuk a mobilitást. A gerinc mellett futó izmok speciális gyógytornát, szegmentális stabilizációt igényelnek, ehhez egy mérőeszközt is alkalmazunk, hogy pontosan lássuk a fejlődést.

SPINE MEMO – GYEREKEKNEK

12 alkalmas gyógytorna bérlet

215.000 Ft

90 napig érvényes

6 alkalmas gyógytorna bérlet

112.000 Ft

60 napig érvényes

4-10 éves korig: Játékos formában megismerkedünk a helyes testtartássál, gerincbarát mozgásformákkal és kialakítjuk a testtudatot. Óvodás és általános iskolás gyerekek számára ajánljuk ezt a tornát, ilyenkor még könnyen kialakítható a gerincvédő mozgásminta és beépíthető a mindennapjaikba. Ezzel a vidám, játékos órával megelőzhetjük a (scoliosis) gerincferdülés és lúdtalp kialakulását vagy csökkenthetjük ezek súlyosbodását. Az óra felépítése: lúdtalp torna, gimnasztika, játékok eszközzel, egyensúlyfejlesztés, lazítás.

10-15 éves korig: Várunk szeretettel mindenféle mozgásszervi problémával rendelkező gyerkőcöt. Trauma, törés, szalagszakadás, sport sérülés utáni rehabilitáció. Nagyon fontos számunka a sérülések megelőzése ezért prevenciós gyógytornára is várjuk a sportoló gyerekeket. Ha valamilyen labdajátékot űzöl rendszeresen, egyoldali terhelést végzel: – kézilabda – kosárlabda – tollaslabda – fallabda Nagyon fontos számodra a sportspecifikus erősítés és a rövidült izmok megfelelő nyújtása. Prevenciós tornával 11-15 éves korig könnyen csökkenthetjük az egyoldali terheléstől kialakuló sérülések kockázatát.

SPORTREHABILITÁCIÓ

12 alkalmas sportspecifikus gyógytorna bérlet

215.000 Ft

90 napig érvényes

6 alkalmas sportspecifikus gyógytorna bérlet

112.000 Ft

60 napig érvényes

Ne legyen többé fájdalmas a sportolás, készülj sportspecifikus gyógytornával! 12 alkalmas programunk sportsérülések után vagy műtétet követően ajánlott! Sportrehabilitáció alatt manuálterápiát és sportspecifikus stabilizáló gyógytornát, proprioceptív és plyometrikus gyakorlatokat alkalmazunk.

MEDICAL FITNESS

12 alkalmas Medical Fitness bérlet

215.000 Ft

90 napig érvényes

6 alkalmas Medical Fitness bérlet

112.000 Ft

60 napig érvényes

Terápiás program, mely során vérnyomás és pulzuskontroll mellett intervallum, illetve power cardio edzésekkel egészítjük ki a funkcionális gyógytorna gyakorlatokat. 60 perces medical fitness edzés hatására nem csupán a törzsizom ereje tartható fent, illetve optimális kondíció érhető el, hanem az állóképesség javítása mellett a testsúlycsökkentésre is tudjuk a hangsúlyt fektetni.

SCHROTH-TERÁPIA

12 alkalmas Schroth-terápia bérlet

240.000 Ft

90 napig érvényes

6 alkalmas Schroth-terápia bérlet

126.000 Ft

60 napig érvényes

Optimalizált Schroth-terápia bérlet a tartós eredményekért! Válasszon 6 vagy 12 alkalmas csomagot, hogy intenzíven foglalkozhassunk gerincferdülésének korrekciójával. Minden egyes kezelés során speciális Schroth gyakorlatokat alkalmazunk, amelyek célja a gerinc helyes pozíciójának elérése és megtartása, a fájdalom csökkentése és a légzésfunkciók javítása. A rendszeres terápia segít az izmok megerősítésében, javítja a testtartást, és hosszú távon hozzájárul a gerinc egészségének megőrzéséhez.

JÉGSZAUNA – HIDEGTERÁPIA

12 alkalmas jégszauna bérlet

120.000 Ft

90 napig érvényes

6 alkalmas jégszauna bérlet

63.000 Ft

60 napig érvényes

Az emberi szervezet a hideg-meleg hőhatásnak kitéve jobban immunizálja önmagát. Sport és reumatikus fájdalmak kezelésére használják a speciálisan kifejlesztett krioszaunát igen meggyőző eredménnyel. A hidegterápia természetes módon aktiválja a szervezet keringését, saját belső gyógyító folyamatait.. A krioszauna megoldást nyújt egy egészségesebb életre ebben a rohanó, stresszes világban.

MASSZÁZS BÉRLETEINK

5 alkalmas 50′ masszázs bérlet

80.000 Ft

90 napig érvényes

5 alkalmas 80′ masszázs bérlet:

105.000 Ft

90 napig érvényes

Svédmasszázs; Sportmasszázs; Kismama masszázs; Nyirokmasszázs; Cellulit masszázs; Köpöly masszázs; Gyermekmasszázs 

Részletekről érdeklődjetek a recepciónál, telefonon, vagy e-mailben
budaors@mozgasklinika.hu

A bérleteket átutalással is meg tudjátok vásárolni!
Egészségpénztári számlát már tudunk adni!
OTP, K&H és MKB SZÉP kártyát elfogadjuk mindhárom zsebből!

Cookie-beállítások

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

Ezek egy része szükséges az oldal működéséhez, de a többiről Ön dönthet.